Kezdőoldal

Beköszöntő

A Waldorf iskolák története

Napraforgó Waldorf Iskola

Az első Waldorf iskola 1919. szeptember 7-én, Stuttgartban nyílt meg, melynek pedagógiai alapjait Rudolf Steiner 1906-tól kezdődő előadássorozatában fejtette ki. A Waldorf Astoria cigarettagyár akkori igazgatója, Emil Molt, az előadások alapján kérte fel Rudolf Steinert, hogy szervezzen- és igazgasson a munkások gyermekei zámára iskolát. Ez a 12 évfolyamos „egységes nép-, és felsőbb iskola” mindenki számára nyitva állt addig, míg a nemzetiszocialista rendszer be nem tiltotta. 1945 után a Waldorf-pedagógia az egész világon elterjedt, újabb és újabb iskolák nyitották és nyitják meg kapuikat. Magyarországon Nagyné, dr. Göllner Mária nyitott Waldorf-iskolát 1926-ban, gróf Klebersberg Kunó vallás- és kultuszminisztersége alatt, de ezt a próbálkozást 1933- ban szintén elsöpörte a fasizmus. A rendszerváltás adta alkalmát az „alvó rügy” kibomlásának, Solymáron óvoda, majd iskola szerveződött szülői akaratból. Jelenleg Magyarországon 25 Waldorf iskola, 40 Waldorf óvoda működik.

Bővebben...

 

Napra Hírlevél

A feliratozáshoz be kell jelentkezni. Ha még nem regisztrált, kérjük tegye meg.
Napraforgó Hírlevél
Regisztráljon a feliratkozás elõtt!
Regisztáciő

Legfrissebb hírek

KÉRJÜK TÁMOGASSA AZ ISKOLÁNKAT FENNTARTÓ "JÓ RITMUS" MŰVÉSZETI NEVELÉSÉRT ALAPÍTVÁNYT ADÓJA 1%-NAK FELAJÁNLÁSÁVAL!

ADÓSZÁM: 18564383-1-09

SZÁMLASZÁM: 11738008-20371052-00000000

Harsona

Szent György-napi Waldorf vásár a Medgyessy Múzeumban

részletek itt !

Pedagógia előadások !

 Az előadássorozat részleteiért kattintson ide!

Bemutatkozik leendő első osztályunk tanítónője

részletek itt !

Kérdések és válaszok

Szülők mondták