A nyugodt, békés környezetben elhelyezkedő, tíz éve indult Waldorf-iskola falai egyre szűkösebbek. Jelenleg nyolc osztályban több mint kilencven gyermek tanul, de szeptembertől gimnáziumi osztállyal is bővül az oktatás. Azonban eredetileg csak négy tanterem épült, ezért a többi osztály elhelyezése csak úgy valósulhatott meg, ha a raktárból, kiszolgáló helyiségekből is osztálytermet varázsoltak a pedagógusok. De még milyet! Lehet, hogy ősszel az épület beázik, de belül annál értékesebb munka folyik. A falak tele vannak csodaszép rajzokkal, festett kelmékkel, térképekkel. A hely szűkössége miatt döntött úgy az iskola vezetése, hogy emelnek ide egy gyönyörű új épületet az egyik szárny bővítésével. A tervezést a Makovecz Imre vállalta magára – emelte ki az ünnepségen az intézmény vezetője, Jenei Edit. Az építész maga is megtisztelte jelenlétével az összejövetelt, és rövid, de annál magvasabb gondolatokkal köszöntötte az egybegyűlteket. „Nem fogjuk fel mekkora ünnep, amikor még nincsen semmi, de elhatároztuk, hogy lesz valami…”

 

 

– Jenei Edit: Lehet, hogy új fogalmat teremtettünk. Amikor valami elkezdődik, akkor általában alapkövet tesznek le. Mi egy sarokkövet próbáltunk keresni, és hozattunk Mádról egy 1,2 tonnás riolittufa követ. Ez vulkanikus eredetű, tehát építeni nem lehet rá. A kő csak jelzésértékű, azt fejezi ki, hogy építkezni szeretnénk, és valami kezdetét vette. Így alkottuk a ’jel-kő’ fogalmat, ami valójában az elindulás ünnepe. Nincs nagyobb öröm annál, mint mikor emberek elhatározzák, hogy tenni szeretnének valamit.

 

 

– Az iskola már egy évvel ezelőtt téglajegyet bocsátott ki, sok adományt kaptunk időközben, de az csak ahhoz elegendő, hogy készüljünk az építkezésre, ami 300-400 milliós beruházás. A létesülő iskola, amit mi önerőből építünk, a város tulajdonát fogja képezni. Vannak pályázatíró segítőink is. A kimondott szó hatásában való hitünk az, ami miatt azt mondjuk, két éven belül szeretnénk befejezni. Ugyanis nemcsak azért beszélünk, hogy ne legyen csend. Hisszük, hogy a kimondott szavaknak erejük van.

 

A beszélgetés ideje alatt az osztályok bemutatókat tartanak, a háttérben éppen a másodikosok Moldvai-táncháza zajlik. Később jön még görög tánc, leánykórus, seprűs tánc, népdalcsokor, furulya szó, verbunk is. A kicsik-nagyok láthatóan élvezik is, amit csinálnak.

 

 

– Állami iskolától? – segít ki Jenei Edit. – Azt szokták tőlünk kérdezni, hogy illeszkedik be egy gyerek, ha tőlünk elmegy. Pedig annak nehezebb az itteni szemléletet megtapasztalni, aki más iskolából érkezik. A mi gyerekeink ugyanis azt tanulják, hogyan lehet a világot egyben látni.

 

A Waldorf-iskolában ugyanis nem olyan az órarend, mint máshol. A gyerekek a főbb tantárgyakat tömbösítve, 3-4 hetes időszakokban, úgynevezett epochákban tanulják a kiemelt oktatási időszakban, vagyis 8-tól 10 óráig. Ez után szakórák, és művészeti tárgyak következnek, például testnevelés, festés, néptánc, euritmia, zene, Biblia, kézművesség és első osztálytól kezdve német illetve angol. Az órák gyakorlatalapúak, hiszen így maradandóbb a tudás. Mindig azt tanítják, hogy az adott életkorban, miben él a gyerek, mi foglalkoztatja éppen. Emiatt a diákok jól érzik magukat a tanórán, érdekli őket, amiről szó van. Így a belső motiváció nagyobb, és mindenről többet akarnak tudni – magyarázza Kissné Kovács Ágnes, az elsősök osztálytanítója.

 

A Waldorf-iskolákban nem osztályoznak, év végén a tanulók hosszú, írásos bizonyítványt kapnak. Az osztálytanító ezt is azzal magyarázza, hogy a gyerek belső indíttatásból tanul.

 

– Ezeket az energiákat nem oltjuk ki, hanem segítjük, hogy még kíváncsibb legyen. Ezért hangsúlyos, hogy tapasztalati úton oktatunk. Például fizikából is előbb kísérleteznek a gyerekek, csak utána mondják ki a törvényszerűséget. Ezzel nem idegenedik el a diák a tankönyvek száraz megfogalmazásától. Földrajzból nem az atlaszban keressük meg a tájegységeket, hanem először megformázzuk homokból, agyagból, só-liszt gyurmából. Minden a tapasztalásból indul ki, ezért az érdeklődés állandóan fennmarad. A harmadikosok például a kenyér útját végigkísérik a magtól kezdve: búzát vetnek, learatják, kicséplik, megőrlik, és kenyeret sütnek belőle. Amikor ötödikben a görögökről tanulnak, a testi adottságoktól függetlenül mindenki részt vesz a Waldorf-olimpián. A hatodikosok, pedig kertművelést tanulnak. Mindenki kap egy ágyást, és azt gondozza – sorolja Kissné Kovács Ágnes.

 

A Waldorf-iskolákban az is különleges, hogy a gyerekeket első osztálytól nyolcadikig egy osztálytanító kíséri végig. Kezdetben minden fő tárgyat ő tanít, de később szaktanárok is segítik a munkáját. Az iskolát, pedig a szülők tartják fenn alapítványi formában. A szervezet feladata a működéshez szükséges anyagi és tárgyi feltételek biztosítása. Ez állami normatívából, szülői támogatásból, egyéb adományokból, pályázati forrásokból tevődik össze. Ha valaki a büfében vásárolt a Jel-kő avató ünnepségen az iskolát gazdagította vele. Emellett árultak naptárat, cseréptányért, könyvet, CD-t, és ebédjegyet, amelyek összege is az iskola javát szolgálta. A tágas udvaron, amelyen hatalmas cseresznye és diófa alatt futkároztak, és jurtában játszadoztak a gyerekek, még Rózsa Péter biogazda három nagy kondérja is elfért, amiben gulyás gőzölgött. Amíg az el nem készült szalonnát, fehér kenyeret és hagymát falatozhatott az, aki megéhezett.

 

A Waldorf-iskolában a hagyományok tiszteltére tanítják a gyerekeket. Szüleik is ezzel azonosulnak, ezért számukra természetes dolog, hogy az ünnepre kokárdát tűznek és eléneklik a Himnuszt. És arról is érdemes szót ejteni, hogy a Jel-kőbe mi is került valójában. Az iskola alapítólevelét tették egy rézhengerbe, az elsősök mesekövével, a másodikosok magyar címerével, a harmadikosok búzájával, a negyedikesek rovásírásos kiskönyvével, az ötödikesek zászlajával rajta az osztálynévsorral görögül, a hatodikosok arany magocskába nemezelt gondolataival, a hetedikesek által készített iskolacímerrel, és a nyolcadikosok képeslapjával együtt. Adja az ég, hogy mielőbb beérjen a diákok, szülők és pedagógusok példátlan összefogásának gyümölcse.

 

Forrás: DEOL