Cikkek rólunk
Waldorf nap a Medgyessy Múzeumban
Waldorf nap a Medgyessy Múzeumban
2010 Június 12- én szombaton első alkalommal tartotta Dráma ünnepét Debrecen belvárosában, a Medgyessy Emlékmúzeum udvarán, a Napraforgó Waldorf Iskola.
A hagyományteremtés céljával életre hívott rendezvény célja az volt, hogy az iskolát egy olyan színvonalas program keretében mutassa be a város lakóinak, mely méltán érdemel helyet a városi programok sorában.
Az egész napos családi rendezvényen az érdeklődők megtekintheték az osztályok év végi drámaelőadásait, ízelítőt kaphattak az iskola pedagógiai módszeréből és szellemiségből, megtudhaták, mi fán terem az euritmia és a formarajz, vásárolhattak fabatkával, kézműveskedhetek, amúgy „waldorfosan”.
Maskarádézhattak a Szeredással és a Hajdú Néptánc Együttes tagjaival, táncolhattak a Sugalló muzsikájára, a Forgórózsa táncosaival. Együtt zenélhettek a Csicseri és Borsó társulattal. A Dósa és a Napraforgó (iskolánk diákjai) Bandérium haditorna bemutatóra hívja majd Önöket. A színpad előtti ücsörgésben és a kézműves asztaloknál végzett munkában elzsibbadt tagjaikat pedig Bothmer gimnasztikával mozgathatták át.
A múzeum udvarán délelőtt 10 órától este kilencig várták a szervező szülők és tanárok minden érdeklődőt. A rendezvényt az AKSD és a BAUVIV is támogatta.
forrás: Hajdu Online
Napra Hírlevél |

KÉRJÜK TÁMOGASSA AZ ISKOLÁNKAT FENNTARTÓ "JÓ RITMUS" MŰVÉSZETI NEVELÉSÉRT ALAPÍTVÁNYT ADÓJA 1%-NAK FELAJÁNLÁSÁVAL!
ADÓSZÁM: 18564383-1-09
SZÁMLASZÁM: 11738008-20371052-00000000




