Cikkek rólunk
Testmozgás az ókori olimpiák szellemében
Testmozgás az ókori olimpiák szellemében
A Vekeri-tó egyik rétje május utolsó hetében különleges színtérré alakult. Négyszáz tízéves kisdiák vonult fel tógában, hogy az ókori görög hagyományok jegyében részt vehessenek az olimpiai játékokon, s gerelyt hajítsanak, diszkoszt vessenek, birkózzanak, fussanak.
hanem ők maguk is képesek legyenek a teremtésre – meséli Félegyházi Erika az iskola szellemi vezetője. Emellett a magyar hagyományok ápolását, a kultúra továbbéltetését is felvállalja az iskola. Ezeket az elveket remekül példázta az a rögtönzött kiállítás, amely a rét közepén egy katonai sátorban kapott helyet, s a gyerekek rajzait, képzőművészeti alkotásait, füzeteit mutatta be. A Waldorf iskolák különlegessége az is, hogy a tantárgyakat nem külön oktatók tanítják, hanem az osztálytanító foglalkozik a gyerekekkel 1. osztálytól 8-ig. Így rendkívül családias és bensőséges kapcsolat alakul ki az iskolán belül, melybe a szülők is beletartoznak. A tanár szerepe sem hagyományos: a diákokkal együtt fedezik fel a különböző tárgyak törvényszerűségeit. Ezen kívül a művészeti oktatás és a munkára nevelés is hangsúlyos abban a pedagógiában, ahol az osztályzat helyett személyre szóló szöveges értékelést kap a diák, és nincs bukás sem.
Nagykovácsiból érkező Bács Botond örömmel újságolta, hogy Efezosz városállambeli társaival remekül összebarátkozott. Ez is célja volt az olimpiának, így egy-egy városból csak 3-4 ifjonc kerülhetett egy csapatba. Botondot sem a győzni akarás motiválta, hanem hogy a korábbi teljesítményét felülmúlja, s minden számot teljesítsen.
közelében…” – vallotta Rudolf Steiner, aki 1919-ben Stuttgartban hozta létre az első Waldorf iskolát a Waldorf Astoria cigarettagyár munkásainak gyermekei számára. Napjainkban több mint 700 Waldorf iskola, és 1400 óvoda működik a világban. Magyarországon 1926-ban Budán hozták létre az első Steiner-féle pedagógiára épülő intézményt, s jelenleg 35 ilyen szemléletű óvodát és csaknem 20 tanintézetet tartanak számon hazánkban. A Waldorf iskolát a szív, a kéz és a fej iskolájának is nevezik, mivel a gyermekek testi, lelki és szellemi lényét harmonikus egységben fejleszti. A szív iskolája, mert a művészeteknek, mint az érzelmek megformált kifejezésének nagy szerepet tulajdonít a pedagógiában elsősorban az ének-zenén, festésen és mozgáson keresztül. A kéz iskolájának azért nevezik, mert a kézügyesség fejlesztésén keresztül neveli és erősíti a gyerek akaratát első osztálytól kezdve. A fej iskolázása a hagyományos értelemben vett tananyag elsajátítását jelenti, de ezen túlmenően a pontos megfigyelés, a gondolkodás és az önálló következtetés képességének fejlesztését is.
Napra Hírlevél |

KÉRJÜK TÁMOGASSA AZ ISKOLÁNKAT FENNTARTÓ "JÓ RITMUS" MŰVÉSZETI NEVELÉSÉRT ALAPÍTVÁNYT ADÓJA 1%-NAK FELAJÁNLÁSÁVAL!
ADÓSZÁM: 18564383-1-09
SZÁMLASZÁM: 11738008-20371052-00000000




