IX. Waldorf Olimpia

Győzött a Játékok eszméje

Keveseknek adatik meg, hogy a több mint kétezer ötszáz évvel ezelőtt útjára indított Olimpiai Játékok igazi szellemiségéhez közel kerüljenek. Legfennebb a görög kultúra és civilizáció kutatóit, sporttörténeti órákat, vagy azokat az immár ősz hajú testnevelőket érintette meg az idők során az isteneknek is tetsző küzdelem szele, akik megértették és magukévá tették az olimpiai eszmét. Ennek megtapasztalására az újkori olimpiák alkalmatlanok. A minden áron győzni akarás, az időá, távolság-, magasság- és gyorsaságmérőkkel folytatott harc, a versenyben résztvevők olykor nemtelen viadala elfedi a lényeget, nevezetesen azt, hogy az Olimpiai Játékok tiszteletadásból születtek, valamint abból a nemes szándékból, hogy megmutatkozzék a testben lévő erő, a lélekben rejlő szépség és kitartás. Van mégis egy hely, az évben egy nap, ahol mindez nem hiú ábránd, hanem valóság. Magyarországon kilencedik esztendeje szerveznek az 5. osztályos Waldorf iskolás diákok számára az ókori görög olimpiák mintájára játékokat, amelyen a 11-12 éves fiúk és lányok megpróbálhatják fizikai teljesítményük felső határait úgy, hogy közben mozgásuk harmóniájára, stílusára és a sportszerűségre figyelnek. Az évente tartott Waldorf Olimpiák kétezer ötszáz év távlatából hozzák vissza az istenek lakóhelyéről, az Olümposzról indított vetélkedők szellemiségét. Idén, ennek a csodának Debrecen volt a házigazdája. A IX. Waldorf Olimpián a debreceni Napraforgó Waldorf általános és Alapfokú Művészeti Iskola mellett részt vettek a pesthidegkúti, budaörsi, fóti, gödöllői, gyöngyösi, győri, kispesti, miskolci, nyíregyházi, óbudai, rákosmenti, szolnoki, solymári, szombathelyi, váci, valamint kolozsvári és sepsiszentgyörgyi Waldorf 5. osztályok, összesen 320 gyermek. A tizenkét városállamba szerveződött gyermeksereg két edzőnapon gyakorolta az otthon pontos leírás alapján betanult próbákat, valamint a városállamok forgalmát a Vekeri-tó partján lekaszált réten kialakított stadionban. A városállamok ifjú polgárai maguk festettük zászlójukat, és mert az 5. osztályban a görög kultúra tanulmányozása az egyik fő tantárgyuk, minden nehézség nélkül kerültek a vásznakra az egyes városállamokat jellemző jelek, ábrázolások.

Pünkösd szombatján Athén, Théba, Marathon, Korinthosz, Eleuszisz, Spárta, Szirakúza, Ephesszosz, Milétosz, Ithaka, Mükéné és Delphi zászlója alatt tettek esküt az olimpiai láng körül a versenyzők arról, hogy szent példát mutatnak arra, hogy igazán szép, ami jó, és igazán jó, ami szép. A városállamokat jelképező, különböző színűre festett övvel összefogott fehér tunikában versenyző gyermekek előtt egyetlen cél lobogott: saját képességeik felső határán kitartani minden próbában. Minden strathoz álló beérkezett a célba a 2 000 m-es Waldorf-Marathonon; a botkerülésnél és a váltófutásnál egymásnak drukkoltak a sprinterek; a magas- és távolugrásnál mérőrúd nélkül is mérhető volt az egyéni teljesítmény; a gerelyek és diszkoszok az égieknek vitték az üzenetet; a bírkózásnál felsőfokon bizonyítottak sportszerűségből az egymásnak feszűlők.

Egyszerű és az emberi beszéd átlag hangerejével elmondott jelszavak igazgatták a sportolókat. Minden mondat egyszer hangzott el, senki nem kérdezett vissza és mégis működött. Több, mint háromszáz gyermek tudta mit kell tenni, tudta, hol a helye és mi a dolga. Nem kellett fegyelmezni, nem voltak késések, zsinoron futott le a nyolc próba, amelyek mindenikében mindenki részt vett.

A közös lakoma után mindenki érmet kapott és melléje személyes méltatást a két edzőnapon és az olimpián nyújtott teljesítményről. Ezt ellenben nem centiméterekben és másodpercekben mérték, hanem a hozzáállás, a mozdulat szépsége és lendülete, a kitartás mikéntjével. Waldorféknál úgy tartják, ezek a mércék, amelyeket az ókori görög olimpiákon is szem előtt tartottak, jobban jelzik az emberi teljesítményt bármilyen mérőeszköznél.

A láng körül zajló nemes viadal néhány óra alatt véget ért. Maradt ellenben a résztvevőkben egy olyan felemelő érzés, amely egy időre meghatározza magatartásukat, szemléletüket, ami zerencsés esetben környezetükre is kihat.

Nem azért dicsőítem a debreceni IX. Waldorf Olimpiát, mert ehhez hasonlót ne láttam volna, hisz öt esztendővel ezelőtt az akkori 5. osztályt is elkísértem Sepsiszentgyörgyről a Miskolcon tartott olimpiára, a felkészülésben, felkészütésben akkor is, most is részt vettem. Az olimpiai eszme akkor is, ott is győzött. Azért mondom, hogy Debrecenben csoda történt, mert ott, a másodvonalban, a szervezőirodán, a rögtönzött konyhában, az uzsonnagyrtó műhelyben, a kibicsaklott lábakat masszírozó sarokban, s ki tudja hányféle segítőműhelyben is megvalósult a háttérolimpia. A Napraforgó Waldorf iskola tantestülete és szülői közéssége, a tizennyolc városból érkezett Waldorf-pedagógusok, valamint a Bothmer-edzők olyan összehangolt olimpiai játékát láttuk és tapasztaltuk, amelyhez hasonlóval a hagyományos oktatásban nemigen találkozunk. Pedig, milyen egyszerű jót és szépet tenni!

FEKETE RÉKA