Iskolánk
Adatok
Történet
Történet
A Waldorf iskolák története:
Az első Waldorf iskola 1919 szeptember 7-én, Stuttgartban nyílt meg, melynek pedagógiai alapjait Rudolf Steiner 1906-tól kezdődő előadássorozatában fejtette ki. A Waldorf Astoria cigarettagyár akkori igazgatója, Emil Molt, az előadások alapján kérte fel Rudolf Steinert, hogy szervezzen- és igazgasson a munkásai gyermekei számára iskolát. Ez a 12 évfolyamos "egységes nép-, és felsőbb iskola" mindenki számára nyitva állt addig, még a nemzetiszocialista rendszer be nem tiltotta. 1945 után a Waldorf-pedagógia az egész világon elterjedt, újabb és újabb iskolák nyitották és nyitják meg kapuikat.
Magyarországon Nagyné, dr. Gállner Mária nyitott Waldorf-iskolát 1926-ban, de ezt a próbálkozást 1933-ban szintén elsöpörte a fasizmus.
A rendszerváltás adta alkalmát az "alvó rügy" kibomlásának, Solymáron óvoda, majd iskola szerveződött szülői akaratból.
Jelenleg Magyarországon közel húsz Waldorf iskola működik.
Iskolánk története:
1994 tavaszán, Debrecenben megalakult a Szabad Pedagógiai Egyesület, melynek alapító tagjai szülők és tanárok voltak. Azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy Waldorf-Óvodát és iskolát hozzanak létre.
1995 szeptemberében kezdődött meg a tanítás öt család kérésére. A gyerekek magántanulóként végezték el az első tanévet.
Az iskola a városi önkormányzattól 1996 augusztus 30-án kapta meg használatra működési engedéllyel együtt a Kismacson lévő 4 tantermes iskolaépületet, ahol még egy tornaszoba, egy műhelyterem és 1000 m2 kert is van.
A város Közgyűlése 1999-ben határozatlan időre térítésmentesen adta az iskola használatába az ingatlant, az azóta eltelt időszakban történtek még tanterem kialakítások.
Napra Hírlevél |

KÉRJÜK TÁMOGASSA AZ ISKOLÁNKAT FENNTARTÓ "JÓ RITMUS" MŰVÉSZETI NEVELÉSÉRT ALAPÍTVÁNYT ADÓJA 1%-NAK FELAJÁNLÁSÁVAL!
ADÓSZÁM: 18564383-1-09
SZÁMLASZÁM: 11738008-20371052-00000000




