Iskolánk
Tanítás
Értékelés
Értékelés
Értékelési rendszer: osztályzat nélküliség; írásbeli értékelés, a továbbhaladás feltételei, törvényi kötelezettség teljesítése
Iskolánkban intenzív, személyes kapcsolat van a gyermekek, tanítójuk és a szülők között. Értékelési rendszerünkben ez a személyesség érvényesül, sokkal inkább folyamatokat, tendenciákat veszünk figyelembe a személytelen és tárgyiasult osztályzatok helyett.
A Waldorf-pedagógia szerint a tanítás legfontosabb eleme a gyerekek és tanáruk közötti „megdolgozott” jó kapcsolat, mely minden tárgyi-technikai eszköznél fontosabb. A tanítás-tanulás folyamatára túlnyomó mértékben, a jó légkörben, közösen végzett munkálkodás a jellemző, így a gyerekek egymás gondolataiból táplálkozva, egymás eredményeit állandóan figyelemmel kísérve haladnak.
Mivel nem kész taneszközökkel dolgozunk, a gyermekek munkái, füzetei tükrözik előrehaladásukat, amely a többi gyerek és a tanító számára is „nyitott könyv”, állandó visszacsatolási lehetőség. Ezek a munkák legtöbbször igen sokrétűek, pl. egy állatról szóló leírás a kutatómunkától, az önálló fogalmazáson és pontos rajzon át, az egész munka megkomponálásáig, nyilvános bemutatásáig tart. Ilyen módon a gyerekeknek tág terük van tudásuk bizonyítására, az élő, eleven folyamatokban mindenki egészen pontosan tudja az osztálytársak és önmaga helyét. Ez az igényes, művészi kidolgozottság sok sikerélményt jelent készítőjének, hiszen a többiek őszinte elismeréssel adóznak az értelmes, érdekes, szép munkáknak. Egymást is inspirálják ezáltal, nemes versengés is megindul közöttük.
Ennek a sokrétű, sok szubjektivitást is tartalmazó folyamatnak az értékelését csak igen nehezen lehetne osztályzatokkal megoldani, hiszen annak megállapítása, hogy pillanatnyi állapotokat vagy folyamatokat veszünk figyelembe, egyéni teljesítményeket hasonlítunk önmagukhoz vagy osztályszinthez, a nevelő lehetőségeit igen szűk keretek közé zárja. A folyamatos szóbeli és írásbeli értékelés lehetőséget nyújt arra, hogy ne rögzítsünk félkész állapotokat, belső igényesség ébredjen a gyerekekben önnön teljesítményük iránt.
A gyermekek (kb. 4. osztályos koruktól) egy-egy epocha után zárómunkát készítenek, melyben számot adnak tudásukról. Ez lehet pl. egy képzőművészeti alkotás, fogalmazás, előadás, beszámoló, matematikadolgozat stb.
A tanév során a szülők havonta tájékozódnak az osztályközösség és gyermekük neveltségi állapotáról, az oktatás folyamatáról, az elért eredményekről és a mindennapok menetéről a Szülői Esteken. A gyermekek nevelése ebben a folyamatos kontaktusban a tanító és a szülők együttműködésével folyik, állandó visszajelzéssel egymás felé.
Szintén havonta, a hónapünnepek adják alkalmát, hogy az osztályok bemutathassák az iskola többi tanulójának, tanárainak és az érdeklődő szülőknek az éppen befejeződő epocha tananyagát. Ezek a nyilvános előadások azon kívül, hogy az egész iskolára vonatkozó közösségformáló erővel bírnak, állandó belső késztetéssel hatnak a minél eredményesebb szereplésre. A kisebbek közösen, később egyre inkább önállóan adnak számot tudásukról gyermekeink.
Az évenkénti továbbhaladás feltételei az adott tanév epocháinak eredményes lezárása. Egy epocha lezártnak tekinthető, ha a gyermek az elvárható tantervi követelményeknek tanév végéig megfelelt, az epochazáró munkákat bemutatta, valamint az epochafüzeteit a tőle elvárható minőségben elkészítette. A 8. és a 12. évfolyam lezárásához az éves munka elkészítése, és bemutatása is hozzátartozik.
Ha a tanuló valamely tantárgy(ak)ból nem képes az adott évfolyam követelményeit teljesíteni, a Tanári Konferencia az osztálytanító javaslatára a következő évfolyamra továbbengedheti. Ezekben az esetekben a gyermek fejlődésére félévenként visszatekintünk. Az esetleges elmaradásokat a gyakorlat szerint eredményesebben hozzák be idővel kortársai körében a gyerekek, mint visszatartással. Az elmaradt ismereteket előre meghatározott időben pótoltatjuk.
Pedagógiánk szerint fontosabbak a gyermek szociális viszonyai, kapcsolatai, mint pillanatnyi előmenetele, ezért a lehetőségekhez mérten nem buktatunk. A Tanári Kollégium pedagógiailag indokolt esetekben eltérhet ettől az általános irányelvtől.
A Kollégium az osztálytanító javaslatára külső szakemberhez fordulhat (családsegítő, pszichológus). Ha a gyermek továbbfejlődése úgy indokolja, a Tanári Kollégium eseti elbírálás alapján tanácsolhatja, hogy tanulmányait a számára megfelelő intézményben folytassa.
A szülők tanév végén írásban értékelést kapnak gyermekükről az osztálytanítótól és az osztályban tanító szaktanároktól. Ebben a részletes leírásban szó van a gyermek tanulmányi haladásáról tantárgyanként, az osztályban elfoglalt szociális helyzetéről, neveltségi állapotáról és a jövő pedagógiai feladatairól.
A gyermekek bizonyítványverset kapnak osztálytanítójuktól, mely nagyon személyes, mély figyelmet kíván a tanító részéről, és amelyben a gyermek pillanatnyi állapotáról illetve nevelési szándékáról nyújt képet.
A 8. osztály, 12. osztály év végén (választhatóan a felsőbb osztályok is) éves munkát készítenek egy-egy választott tantárgyból, melyet aztán tanév végén nyilvános előadásban ismertetnek a nagyközönséggel.
Iskolánk 8 osztályos általános iskola és 4+1 évfolyamos gimnázium, 12 évfolyamos művészeti iskola. Kiadott bizonyítványaink a fenti alap- és középfokú képzésnek felelnek meg. A diákok a 13. évfolyamon független állami bizottság előtt érettségi vizsgát tehetnek.
A tananyag elrendezésének különböző elvei, a módszerek és az eszközhasználat különbözősége iskolaváltáskor okozhat nehézségeket az átmeneti időben, akár a hozzánk iratkozó, akár a tanulmányait máshol folytató gyermekek esetében. Ilyenkor a családokat igyekezünk felkészíteni a változásra, tekintettel a befogadó iskola igényeire.
Pedagógiánk osztályozás nélküli alapvetései ellenére csak a távozó gyermekek részére a szülők ill. a fogadó iskolák kérésére 5. osztálytól érdemjegyeket állapítunk meg. Az esetleges osztályozás alapja: a szöveges értékelés tartalma. Segítségképpen 5. osztálytól a törzslap mellékletében összefűzött epochazáró dolgozatok százalékos eredményei szolgálhatnak. Az érdemjegyeket a tanári konferencia által megbízott legalább 3 fős grémium - lehetőleg az érintett osztálytanító és az osztályban tanító pedagógusok - állapítja meg.
A fokozatosan kiépülő gimnáziumi tagozatunk értékelési rendszerére az első öt évben a kerettantervben megfogalmazottak az iránymutatóak. A helyi tanterv ebben az időszakban a tanítás tapasztalatai alapján gazdagodik, a változtatásokról a Tanári Kollégium 5 év múlva a tanterv felülvizsgálatában rendelkezik.
A táncművészeti szakágban a folyamatos ellenőrzés, értékelés a „hó ünnepeken” az osztályok havonta megtartott bemutatkozásán történik, ahol minden osztály legalább félévente bemutatja tudását az iskola tanulói, szülői és tanári közösségének. Az évköri ünnepek lehetőséget adnak az osztályok nagylélegzetvételű táncos megjelenéséhez. Az osztályok csoportos és egyéni művészeti vizsgamunkái a hagyományosan év végén megrendezett dráma és tánc napokon valósul meg. Értékelése a közismereti tantárgyakhoz hasonlóan az év végi írásos bizonyítványban történik.
Napra Hírlevél |

KÉRJÜK TÁMOGASSA AZ ISKOLÁNKAT FENNTARTÓ "JÓ RITMUS" MŰVÉSZETI NEVELÉSÉRT ALAPÍTVÁNYT ADÓJA 1%-NAK FELAJÁNLÁSÁVAL!
ADÓSZÁM: 18564383-1-09
SZÁMLASZÁM: 11738008-20371052-00000000




