FORMA-ANYANYELVÜNK

SZERVES FORMÁK RAJZA

Az ember azt gondolná, hogy ebben a hihetetlenül „felpörgött” és gépies világban a gyermekeink végképp elvesztik a világban való tájékozódás képességét. Azzal, hogy külső antennák erdeje vesz körül bennünket, nem biztos, hogy jó helyen keressük, és megtaláljuk a tájékozódáshoz szükséges igazodási pontokat. Ehhez belső antennának kell működnie. A kicsi gyerekeknek van ilyen, aranyból van, és minden királyfi és királylány fején ott ragyog a korona-antenna. Nagy kár, hogy minél többet látnak a világból az óvodás korból kilépő gyermekeink, annál kisebbek, színtelenebbek lesznek rajzaikon a királylányok, királyfiak.

Általános tapasztalat az is, hogy az utóbbi 10-15 évben sokkal nehezebben uralják saját terüket, csetlenek-botlanak, gyakorlatlan ujjacskáikkal csak a számítógép billentyűzetén kalamolnak boszorkányosan, egyébként a cipőfűző megkötése is egyre nagyobb problémát okoz.

Az elsős kislány meserajzán (Térdszéli Katica) a fa koronája, és a palota-korona is egészen pontosan ismeri az „igazodási pontokat”. A fa köldöke, az odú akár az alsó, akár a felső világhoz vezetheti az úton járót.

Mit jelent ebben az irányt vesztett világban a formarajz? A Waldorf iskolák alsó tagozatának ez az egyik legfontosabb tantárgya. Ahogyan a népmesék tanításai irányadók lesznek a világban való tájékozódásban, kell, hogy a zenei anyanyelvünk és a forma anyanyelvünk ugyanazt tanítsák a gyermekeinknek a hangok és a formák világában. A formarajz során az ember a maga eszközeivel megpróbálja újra átélni a teremtést, az ideák világából „lehozni”, és a látható világban megjeleníteni a teremtés során tapasztalt folyamatokat és állapotokat.

Melyek azok az igazodási pontok, melyeket meg kellene találnunk, és milyenek azok az utak, melyeket bejárunk? Milyen messzire látunk?
Ha elveszítjük az igazodási pontokat, nem találunk hozzájuk egyenes utakat, nagyon beszűkül az a tér, ahol mozoghatunk. Nem csak fizikai síkon bizonytalanodtunk el, de mintha elvesztettük volna a kulcsot, mely az elődök műveltségének értéséhez vezetett, lelkiekben is eltompultunk.
Igazodási pontok pedig biztosan vannak, hiszen különböző népek formakincsében nagyon hasonló tanításokat találunk, pedig sem térben, sem időben nem találkoztak, mégis máig sugározzák tudásukat. Pl. A lépcső és a spirál együtt világszerte ismert jelkép, „világoszlop” tartalommal, a földi élet és a Teremtő kapcsolatát megjelenítve.

Nagymecset Szamarra (Irak)		San Andrés Tuxtla pecsételője Veracruzból (Molnár V. József: Világ-Virág)

Összevont jelként „JM” ligatúrát képez Az anasazi edény (Clark nyomán), a magyar Szent Korona és a magyar hímes tojás szimbolikája azonos (Varga Géza: Az éden írása)

Sokak számára egy-egy ember, egy „guru” az igazodási pont, aki magaslataiban eltakarja azt a VALAKIT, akit meg kellene találni. A gyermekekben nem merülnek fel ilyen kérdések, még akkor is élő, magától értetődő kapcsolatuk van a „felső világgal”, ha környezetük ezt nem indokolná. Bennük a „hozott anyag”, és a belső iránytű mindenek ellenére még ma is működik. Igyekezzünk sokáig megőrizni ezt a képességüket, hogy minél tovább ragyoghassanak azok a koronák!

Ha a mesékben, formákban, ünnepekben a természetes rend uralkodik, hihetetlen magabiztossággal közlekednek gyermekeink a különböző tantárgyak, művelődési anyagok üzenetei között. Sok-sok példát lehet találni arra, hogy az első osztályos mese, a rajzolt formák, mikor köszönnek vissza a későbbi években. Arra szeretnék a formarajzon keresztül néhány példát hozni, hogy miként működik ez a szervesség, egyetemesség a műveltségünkben.